Oldalak

2015. február 7., szombat

Találós kérdések

Vigyázat! A képek itt-ott segítenek, itt-ott becsapnak! 

Szürke szárnyú nagy madár, szürke lesz a nagy határ,
ha ősszel a földre száll.
Mi az?





Hol volt, hol nem volt,
magasan volt, zsemle volt,
sarló lett, és kifli lett,
ki mondja meg, hogy mi ez?







Fenn is van, lenn is van,
kinn is van, benn is van,
néma is, zenél is,
lágy is és kemény is,
fehér is, szürke is,
lomha is, fürge is.



Veheted a boltban,
veheted az utcán,
veheted vásárban,
veheted a pusztán,
veheted napközben,
és veheted este,
de nem fizetsz érte
soha egy fillért se.




Testvére a harmatnak
A hideg idő társa,
Mert az ember őt csakis
Télidőben látja.
Mi az?







Este hossú,
délben kurta
falon néha
nagyon furcsa.
Mi az?







Tiszta fényes születésem,
lucskos sáros temetésem.
Mi az?







Koday László egyik gyönyörű festménye




Fent lakom az égen,
melegít a fényem,
sugárból van bajszom,
este van, ha alszom.
Mi az?




Olyan, mintha porcukorral
szórnák be a tájat,
fehérek a növények,
és fehérek a házak.



Fák és bokrok zuhanyoznak,
nem kell nekik tusfürdő.
Emberek meg bosszankodnak,
nem tetszik a rossz idő.
Mi az?





Erdő, mező a hazája,
hol ételét feltalálja;
de ha éhség sanyargatja,
a falut is felkutatja.
Belopódzik az udvarba,
libát, tyúkot öldös sorba,
szereti a sajtot, mézet,
s rákot fog, ha hozzáférhet.
Lombos, hosszú farka vagyon,
ravasz állat, ravasz nagyon.


Szárazon is tud mászkálni,
de a vízben jobb úszkálni;
tó feneke a hazája,
káka közt a palotája.
Néha a parton mélázgat,
egyhangúan fuvolázgat.
Mikor kél a hold kereke,
így kiabál: brek, brekeke!



Ismerek egy tarka házat,
Blikk fotó
lakik benne szarvas állat;
szegényke fél nagyon tőled,
szarvát behúzza előled.
Bármerre jár, völgyön, hegyen,
házikója vele megyen...
Tarka házban szarvas állat,
minden gyermek kitalálhat.


Roth Anikó



Tengert, tavat, folyót szeret,
víz nélkül nem sokra mehet,
szárazon nem bír megélni,
nem hall és nem tud beszélni.






A füledbe zizegek,
meg is csíplek, ha lehet.




Barnás színű tollruhája,
nem repül el Afrikába.
Itt marad a téli fagyban,
magvakon él a nagy hóban.


Lova nincs, de sarkantyút hord,
lépte büszke, járása zord.
A ruhája tarka ékes,
a járása, jaj, de kényes!
Hajnal hasad, ő köszönti,
a napkeltét ő serkenti.
Kiáltása harsány, tiszta,
szebben szól mint a trombita.
Széjjelnéz a szemétdombján,
tűz vöröslik a taréján.
Keményen lép, szörnyen nyakas.
Kitaláltad? Ő a...



Se hárfája, se gitárja, mégis szól a muzsikája.








Fúr-farag, de mégsem ács
kopog, mint a kalapács.
Fák orvosa, doktora,
erdőben az otthona.









Nagyot ugrik mint a bolha,
úszik, mintha ember volna,
csücsül, szemét nagyra nyitja,
nem más ez, mint a ...

Tevefesztivál

Púp a hátán, de nem bánja,
sivatagot körbejárja.
Mi az?


Dalolva száll az égre fel,
röptében is énekel.



Éppen olyan mint egy kefe,
mégsem fésülködhetsz vele.




Ágról ágra, fákról fára

Fürgén, vígan szökkenek,
Ám legvígabb akkor vagyok,
Hogyha diót törhetek.
Szeretem a mogyorót is,
A rügyet is megeszem!
Találjátok ki gyerekek,
Hogy mi lehet - a nevem!


Barlang mélye az én hazám,
Itt élem világom,
Télen alszom, nyáron meg a
Kerekerdőt járom.
Azt se bánnám, ha az erdő
Csupa mézzé válna!
Bár nem tudom, hogy akkor majd
Hol terem a málna?





Bömböl, pedig nem is fél,
ott él, ahol sosincs tél.
Szavannán, ha dombra kiáll,
világos, hogy ő a király!
Mi az?





Zöld burokba születtem,
mikor aztán nagy lettem,
a zöld burok kifeslett,
és az úrfi kiesett.




Kerek, de nem alma,
piros, de nem rózsa,
rétes, de nem béles,
kóstoltam, nem édes.




Van egy virág, jól ismerem,
szúrós tövis között terem,
hajnalpiros a levele,
mondjam-e, hogy mi a neve?




Lábam egy van, bordám több van,
helyem itt van, helyem ott van.
Napos időn otthon hálok,
borús időn utcán járok.









Szép leányka ül a fán,
piros ruha derekán,
szíve olyan mint a kő.
Tudjátok, ki lehet ő?





Gyümölcs vagyok, édes vagyok,
ha megértem piros vagyok.
Télen jól elrejt a kamra,
mi is volnék, ha nem ...








Bunda alól gyenge virág,
fehér fejét kidugja,
olyan mint egy piciny harang,
nevét vajon ki tudja?



Kis ember áll az erdőben,
nagy kalap van a fejében.
Ha kalapját megetted,
őt magát is ismered.





Nyári réten virítok, 
bent a búzatáblában,
szellő ringat, hajladozom
piros szoknyácskámban.



Erdő mélyén, bokor alján
elrejtőzve bólogat:
hogy könnyebben rátaláljunk,
illatával hívogat.




Kertben élek, illatozom,
én vagyok a szépek szépe,
Aki letép, jól vigyázzon,
tövis karcol tenyerébe!



Zöld istállóban fekete lovak piros szénát esznek.





Kis koromban nyersen esznek,ízét adom a levesnek.
Barátom a petrezselyem,
egy csomóba kötik velem.



Sünilabda, zöld a színe.
Ősszel pottyan le a fűbe.
Benne barna golyó lapul,
nagyot pattan, hogyha gurul. Mi az?






Erdőn lakik, vagy a kertben,
zöld a színe télen nyáron.
Feldíszítik decemberben,
oly szép akkor, mint az álom. Mi az?




Erdőn, mezőn apró kelyhek,
kékek, sárgák, pirosak.
Eleséget bennük lelnek
lepkék, méhek, darazsak. Mi az?



Csak a tiéd, mégis mások használják többet.

NA? Mi az?




Festetics kastély - Keszthely
Ha rám nézel, visszanézlek,
ha rám nevetsz, kinevetlek.
Tiszta, igaz és hű vagyok,
zsákbamacskát nem árulok.


Ismerünk egy magas fát,
rajta épp tizenkét ág,
négy fészek mindegyiken,
hét tojás a fészkekben.





Néha hosszú, néha rövid,
vagy sima, vagy kunkorodik.
Van ritka, van sűrű is,
kinő, pedig nem vetik.
Van fekete, barna is,
hófehér meg arany is



A földben születik,
nagy tűzben égetik,
karikára nyújtják,
az ujjadra húzzák.




Egy kis házban öt kis szoba

sorakozik szépen,
öt kis ember bújik oda
melegedni télen.



Két kezemmel füled fogom
s ott csücsülök az orrodon.











Csak becsukott szemmel láthatjuk, mi az?












Melyik karó véd a hideg ellen?










Akkor vagyok legmelegebb, 
amikor hideg van.
Akkor vagyok leghidegebb, 
amikor meleg van.
Irinyi János - magyar feltaláló








Kis dobozban száz veszély,
piros nyelve sokat ér.










Melyik út nem porzik sose?







Billegető cankó


Melyik kör lehet szögletes?











Foga van és mégsem eszik.










Éjjel-nappal mindig jár, mégis egy helyben áll.










Görbe orrú erős lécek,
elég kettő, nem kell még egy.
Kereke nincs, de a havas
hegyoldalon gyorsan halad. Mi az?





Akárhová vitték, mindig fejbeverték.











Melyik fát szeretik legjobban a gyerekek?








Öltöztetik, mégsem jár,
tolla van és nem madár,
nem ajtó, de huzatja van,
veled van az ágyadban. Mi az?





Kell egy fazék meg egy répa,
három gombóc nagyobb fajta.
Kell még néhány széndarab,
ha megfőzöd, elolvad. Mi az?




Mint a pók a plafonon,
kicsi pont az égbolton.
Csíkot húzva messze száll,
úgy is hívják, gépmadár.

Mi az?



Vízen úszik, mégsem kacsa,
kalózoknak ez a haza.
Rajta zászló lengedez,
ha jó, ha nem, így van ez.

Mi az?



Nyerge van, de nem paci,
pedállal kell hajtani.

Mi az?




Kék lámpája villogó,
szirénája vijjogó.
Nem ok nélkül szirénáz,
siet, hogyha ég a ház.

Mi az?





Helyben állva árokásó,
utcán járva dugógyártó.
Nincsen keze, mégis markol,
építkezéseken parkol.

Mi az?



Kereke van, mégsem kocsi,
rajta ormány, nem is kicsi.
Nagyon szív, de nem dobog,
kitisztítja otthonod.

Mi az?




Csúszik, mint a csiga bőre,
tiszta lesz a kezed tőle.
Hogyha vizes, nagyon habos,
minden holmit tisztára mos.

Mi az?





- Melyik a legsárgább madár?
- A citromhéja.


- Mi van a hangyaboly alatt?
- Hangyagörl.


- Hogy hívják a nagyothalló macit?
- MACI!!!


- Bükkfán van és fütyül, mi az?
- Eltévedt rézfánfütyülő.


- Mi van a kisbárány fürdőszobájában?
- Barikád.


- Miért van hosszú nyaka a hattyúnak?
- Hogy meg ne fulladjon árvíz idején.


- Miért csíkos a tigris?
- Mert rács mögött sült le.


- Miért nem száguldozik a csiga a 120-szal?
- Mert lobogna a szeme.


- Mi a különbség a sas és a szálloda közt?
- Hát a sas az száll ide, száll oda, de a szálloda az nem sas ide, sas oda.


- Hogyan lehet megkülönböztetni a zsiráfot a tehéntől?
- Nagyon egyszerűen. Állítsd egymás mellé őket, s amelyik a zsiráf mellett van, az a tehén.


- Mi lesz a lóból, ha átmegy rajta az úthenger?
- Sikló.


- Mi a különbség a hidra és a kobra közt?
- A kobra felmehet a hídra, de a hidra nem mehet fel a kobra.



- Mi az: müz-müz?
- Méhecske hátramenetben.



- Mit kell adni a rinocérosznak, ha hasmenése van?
- Utat.



- Miért rossz a tetűnek?
- Mert hajszálon múlik az élete.


- Miért tévednek kevesebbet az állatok?
- Mert tévedni emberi dolog.


- Hogy hívják a zöldruhás papot?
-Környezetbarát.


- Melyik a legnépszerűbb télen űzött sportág?
-A hosszútávfűtés.


- Miért nem érdemes József Attilával barkochbázni?
- Mert mindig csak a mamára gondol.







Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Térkép