Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Grimm testvérek - Békakirály. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Grimm testvérek - Békakirály. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 22., kedd

Grimm testvérek legszebb meséi: A békakirály


Az a  kívánságom, hogy olvassátok el ezt a mesét!

Élt egyszer egy király; annak a legkisebbik lánya olyan szép volt, hogy még a nap is elcsodálkozott, ha rásütött, pedig az már látott egyet-mást, mióta fent jár az égen.
A királyi palotától nem messze egy rengeteg nagy erdő sötétlett; sűrű lombos kerek hársfák álltak a szélén, a legvénebb, legterebélyesebb hársfa alatt pedig volt egy kút. Ha nagyon meleg volt, a királylány kisétált az erdőszélre, leült a kút kávájára, úgy pihent a mélyből áradó hűvösségben. Volt úgy, hogy elunta magát; ilyenkor fogta az aranygolyócskáját, földobta meg elkapta, ez volt a legkedvesebb játéka.

Történt egyszer, egy szép nyári napon, hogy amint így játszadozott, túl magasra találta dobni a golyót; nem tudta elkapni, a fényes aranygömb leesett a földre legurult a kis lejtőn, be egy lyukba, azon át a kútba. A királylány már csak a loccsanását hallotta, ahogy elmerült a vízben. Ijedten hajolt át a káván, de hiába: a kút olyan mély volt, le se lehetett látni a fenekére. Egy ideig csak nézett, nézett a fekete semmibe, aztán nagy búsan leült egy kőpadra, szeméből kibuggyant a könny, egyre hangosabban sírt-rítt, sehogyan sem tudott megvigasztalódni.

Hát ahogy ott sírdogál, egyszercsak azt mondja valaki: ...
– Mit búslakodol, szép királykisasszony? Olyan keservesen zokogsz, a kőszikla is meglágyulna tőle! – A királylány körülnézett, kereste, honnét jő a hang, de senkit nem látott. Hanem amint így kémlelődik, észreveszi, hogy egy csúnya, kövér béka mászik ki a kút repedezett kövei közül. – Csak nem te szólítottál meg, öreg sárdagasztó? – kérdezte csodálkozva.


– De bizony én – felelte a béka. – Azt tudakoltam, milyen bánat nyomja a szívedet.
– Úgyse tudsz te azon segíteni! – sóhajtotta a királylány. – Beleesett az aranygolyócskám a kútba, azt siratom.
– No, csak csendesedjél; inkább azt mondd meg: mit adnál nekem, ha visszahoznám a játékodat?
– Amit csak akarsz: irályi ruhámat, gyöngyömet-gyémántomat, még az aranykoronát is fejemről!
– Nem kell nekem sem a ruhád, sem gyöngyöd-gyémántod, sem az aranykorona a fejedről. Csak egyet kívánok: hadd legyek a játszópajtásod; ültess asztalodhoz, etess tányérodból, itass poharadból, altass az ágyadban; ha ezt megígéred, leszállok a kútba, fölhozom az aranygolyócskádat.
– Mind megteszem, amit kívánsz, csak hozd vissza a golyómat! – mondta örvendezve a királylány, magában azonban ezt gondolta: "Ugyan mit fecseg ez a buta béka! Csak nem képzeli komolyan a dolgot? Hogy lehetne pajtásom, ha egyszer odalent kuruttyol a vízben?


A béka pedig, amint az ígéretet megkapta, lebukott a kútba, s alighogy a királylány a gondolat végére ért, máris előbukkant, szájában az aranygolyóval; odatotyogott vele a gyepre, és a lány elé gurította. Annak nagyot dobbant a szíves az örömtől, amint kedves játékát viszontlátta; fölkapta és elszaladt vele, ügyet sem vetett többet a békára. Az nagy brekegéssel kiáltotta utána: – Várj csak! Várj csak! Vegyél az öledbe; én nem tudok olyan gyorsan futni, mint te!


De hiába hajtogatta, ahogy a torkán kifért, hogy kvakk! kvakk! meg: várj csak! várj csak! – a királylány dehogyis várta meg, örül, hogy megszabadult tőle. Attól fogva, hogy hazaért, eszébe sem jutott többé a csúnya jószág. Hanem másnap, mikor éppen ebédnél ültek, és a királykisasszony jóízűen falatozgatott az aranytányérjából, egyszerre csak valami furcsa placcsogás hallatszott odakint a márványlépcsőn, pliccs-placcs, aztán – egy percnyi csend után – kopogtattak az ebédlőterem ajtaján, és valaki azt kiáltotta: – Kis királylány, nyiss ajtót!
– Neked szólnak – mondta a király –, eredj lányom, nézd meg, ki az.
A királylány nem szívesen mozdult a helyéről, de hát az édesapjának nem mondhatott ellent. Kinyitotta egy arasznyira az ajtót, de nyomban be is csapta, és halott-halványan szaladt vissza az asztal mellé.
– Mi az, édes lányom? – kérdezte a király – mitől ijedtél meg annyira? Talán egy óriás van odakünn, és el akar rabolni?

– Jaj, dehogy, édesapám – felelte a királylány –, nem óriás az, csak egy rusnya béka.
– És mit akar tőled az a béka?
Mit tehetett mást a királykisasszony? Elmondott mindent töviről hegyire: hogy hogyan vesztette el az aranygolyóját, meg hogy mit ígért cserébe a békának.
Mire végére ért a történetnek, a szeme tele lett könnyel és úgy rebegte:
– Jaj, ha én ezt tudtam volna! De sosem gondoltam, hogy kibúvik a kútból, és utánam jön!

Akkor a béka megint kopogtatott, és másodszor is bekiáltott:
Kis királylány,
Nyiss ajtót!
Elfeledted,
Mit ígértél
Tegnap künn a kút vizénél?

Hogyne hallotta volna szegény! Hiszen éppen az volt a baja, hogy hallotta. Hát amikor az édesapja ráparancsolt:
– Amit megígértél, meg is kell tartanod! Menj, és engedd be!
A királylány ajtót nyitott, a béka meg nyomban beugrott, és a lány nyomában egészen a székéig placcsogott. ott leült, és rákiáltott– Végy föl magad mellé!
A királykisasszony tétovázott, de a király megint rászólt:– Ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó!

Erre aztán, bárhogy utálkozott, mit tehetett? fölvette. Hanem a béka nem érte be ennyivel: a székről fölkívánkozott az asztalra, mikor pedig az asztalon ült, így szólt:
– Told közelebb a tányérodat, hogy egy tálból ehessünk, ahogy megígérted.
Azzal jóízűen nekilátott a falatozásnak, nem sokat törődött vele, mit szól hozzá a királylány. Evett a tányérjából, ivott a poharából, s mikor már jóllakott, azt mondta: Ettem-ittam eleget, most aztán pihennék egyet. Vigyél a szobádba, vesd meg nekem a selyemágyad, hadd aludjam.
A királylány sírva fakadt; úgy irtózott ettől a hideg békától, hozzá sem mert nyúlni, és most belefektesse a szép habos ágyba! A király azonban haragosan ráncolta a homlokát:


Arthur Rackham
– Ha a bajban jó volt, ne vesd meg a baj múltán sem!
Szegény kis királylány megfogta két ujjával a békát, fölvitte a szobájába, és letette sarokba. Igen ám, de a béka megszólalt:
– Én is olyan kényelmesen akarok aludni, ahogyan ti alusztok, jó puha ágyban, nem itt a sarokban.Erre a királylány kénytelen-kelletlen felemelte a békát, és akárhogy is irtózott tőle, ágyába fektette.Erre a királylány kénytelen-kelletlen felemelte a békát, és akárhogy is irtózott tőle, ágyába fektette.Nesze, rusnya jószág! De most aztán nyugton maradj!

– Nesze, rusnya jószág! De most aztán nyugton maradj!



A béka befeküdt a szép fehér selyemágyba. S abban a szempillantásban híre-nyoma se volt többé békának; a királykisasszony egy takaros, szépszemű, mosolygó királyfit látott maga előtt.

Egy gonosz boszorkány békává varázsolt; te vagy az egyetlen a világon, aki megszabadított a varázslattól – mondta. – Most aztán felelj, állod-e, amit ígértél, elfogadsz-e pajtásodnak; nem is pajtásodnak, de hitestársadnak?
A királylány igent mondott. Még aznap este megtartották a lakodalmat, és úgy határoztak, hogy másnap hazatérnek a királyfi országába.
Ahogy a nap fölkelt, fényes nyolclovas hintó gördült a palota elé, mind a nyolc ló habfehér, arany a szerszámjuk, strucctollas csótár a fejükön; hátul a hágcsón pedig ott állt a királyfi szolgája, a hűséges Henrik.

Ez a derék szolga úgy elbúsult, mikor a boszorkány békává varázsolta a gazdáját, hogy hármas vaspántot kellett a szíve köré kovácsoltatnia, nehogy szétrepedjen bánatában.

A hintó előállt, a hűséges Henrik besegítette az ifjú párt, aztán visszakapaszkodott a hágcsóra, onnét tekingetett széjjel a vidéken, s közben halkan fütyürészett, mert hát azt sem tudta, hová legyen örömében, amiért a gazdája megszabadult a varázslatból.
Amint így mennek, egyszerre csak reccsenés hallik, mintha kettéroppant volna valami. A királyfi hátrakiáltott:

-Tengely törik, rúd szakad tán?
A hűséges Henrik meg azt felelte:
-Egyiknek sincs baja, gazdám;

Csak a szívem pántja pattan:
Bánatomban rávonattam,
Mikor a kút vizében
Béka voltál a mélyben.

Még kétszer hallották útközben a reccsenést. A királyfi mind a kétszer azt hitte, a kocsival történt valami baj.
Pedig csak a vaspántok pattantak le a hűséges Henrik szivéről.

V É G E






Meséljétek el a testvéreteknek is!




Hogy is volt ?



Mit szeretett volna a királykisasszony?


Mit szeretett volna a Békakirály?




A Grimm testvérek:
Jakob és Wilhelm Grimm.

Híres német mesegyűjtők és nyelvtudósok.

Milyen meséket ismertek tőlük?

Melyik a kedvencetek?

Láttátok-e diafilmen, vagy mozifilmen valamelyiket?


Az én egyik kedvencem a Csipkerózsika.
Nézzük és olvassuk el együtt, ahogy Vihar Béla gondolta, ill. Szecskó Tamás rajzolta:
http://egyszervolt.hu/mese/csipkerozsika.html

Scott Gustafson illusztrációja




B É K A K I R Á L Y



Szomszédvárnak Rózsavárnak
öreg volt a királya,
sok kincse közt a legdrágább,
aranyhajú leánya.

Rózsabimbó volt a neve,
 szépségének híre járt.
 Okosságban, ügyességben,
messze földön nem lelt párt.

Szépen táncolt, jól énekelt.
csudamódra hímezett,
de mindközül a legjobban,
labdázgatni szeretett.


Szállt a labda, aranylabda,
a lány utánafutott,
odalent járt már a völgyben,
a vén kúthoz így jutott.


Szállt a labda aranylabda,
egyenest a kút felé,
kis őzike hajolt búsan
a kút pereme fölé.


A labda meg egyet perdült
és a kútnyílásba hullt.
A királylány megszeppenve,
labda után sírva nyúlt.


Kút mélyéből hang hallatszik:
Uramfia ki lehet!
- Visszaadom a labdádat,
 ha kérésemet teljesíted.


- Drága, kedves aranylabdám,
olyan nagyon szeretem.
Kívánságod, bármi légyen,
istenúgyse, megteszem!


Kút mélyéből, a sötétből,
előugrott egy béka,
s a csillogó aranylabdát
Rzsabimbónak dobta.


Elkapta a lány a labdát,
szaladt, ahogy bírta lába,
futott sírva hazafelé,
a béka meg a nyomában.


Száját tátva ámul-bámul
Lépcsőnél a kardos strázsa,
fegyveréhez kap, de késő!
Benn a béka a szobában!


Vacsorázik épp a király,
mellette a leánya,
- JÓESTÉT! - köszön a béka
- MEGJÖTTEM VACSORÁRA!


Rózsabimbó elmesélte,
mily kalandja volt a kútnál,
megígérte, meg is tartja:
megvendégli asztaláná.


Vége lett a vacsorának,
leszállott a csendes este,
kézenfogva a csúf békát
Rózsabimbó elvezette.


De alig értek a szobába,
a gyertyaláng egyet lobbant,
s béka helyett a lány elé
deli királyfiú toppant.


- Ne ijedj meg Rózsabimbó!
Elmúlt végre a varázslat!
Köszönöm, hogy segítettél
levetni békaruhámat.


Gyere menjünk atyád elé!
Hadd mondjam el kívánságom!
Adjon hozzám feleségül,
tiéd egész királyságom.


A királyfi kívánságát
az ősz király meghallgatta,
jobb szeme sírt, bal nevetett,
mikor lányát nekiadta.

- Magam leszek vénségemre,
ha elviszed a leányom...
Közbeszólt erre a bolond:
- Hallgass meg jó királyom!

Csak gond néked a korona,
hozományul add országod!
Egyszerre lesz fiad, lányod,
így cselekedj, meg nem bánod!

- Igazad van okos bolond!
Köszönöm a jó tanácsot4
Csapjunk hát víg lakodalmat!
Húst, bort ide, meg kalácsot!

Zene zendült, nóta csendült,
táncolt a szép ifjú pár.
Ma is ropják, ha nem únják,
tán még most is áll a bál.





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Térkép

Hiba történt a modul működésében