A nagy emberek abban különböznek a többi embertől, hogy hírük-nevük akkor is világít és szellemük akkor is lelkesíti az utókort, amikor már nem élnek. Ki ne ismerné és ki ne tisztelné a magyarság halhatatlan nagyjait? Sírjukat rég benőtte a fű. Némelyikről azt sem tudjuk hol porladt el. Alkotásaikban azonban örökre élnek az olyan nagy uralkodók, mint Árpád vezér, Szent István király, Mátyás király. Az olyan nagy katonák, mint Hunyadi János, Zrínyi Miklós, Dobó István, Damjanich János. Az olyan nagy államférfiak, mint Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc.
S mehetnek-e feledésbe, míg egy magyar él a föld hátán, olyan költők, írók, mint Vörösmarty Mihály, Arany János, Petőfi Sándor, Jókai Mór? Az olyan festők, mint Munkácsy Mihály, az olyan zeneszerzők, mint Liszt Ferenc? Az olyan tudósok, mint Eötvös Loránd, Semmelweis Ignác?
Örökfényű csillagok ők, minden idők magyarjainak világítanak.
Ellátszanak a földnek mind a két sarkáig, és hirdetik a világ minden népének, hogy itt, a Duna-Tisza mentén olyan nép él, amelyet a nagyjaiért is meg kell becsülni. A nagy embereket azonban nem a szobor, az ünnepi koszorú teszi halhatatlanná, - hanem eszméik győzelme, életük, alkotásaik megismerése és példájuk követése.
Móra Fernce tollából
