Oldalak

2013. május 22., szerda

Dékány András - Bem apó kisdobosa

A hegyi út egyik gödréből egy ágyút és a hozzá tartozó lőszer-kocsit igyekeztek kiemelni a tüzérek.
Se a lovak, se az ökrök nem bírtak a teherrel.
Bem önarcképe
Bem tábornok serege itt vert tábort egy éjszakára, hogy hajnalban támadásra induljon.

A tábornok a térkép tanulmányozásába mélyedt.


Apró termetű, dühös természetű ember volt. Szeme villámokat szórt a legcsekélyebb hibáért. Egyedül akkor
lágyult el a tekintete, ha ránézett a Kossuth-huszárokra és a tüzérekre, Gábor Áron fiaira. De most mégrájuk is haragudott: mit kínlódnak annyit egy nyomorult ágyúval!
A tábornok sátrában vaskondérba helyezett parázs igyekezett meleget teremteni. Bem apó felállt, tenyerét a parázs fölé tartotta.
– Hű, de hideg van! – morogta.
Hirtelen oldalt nézett. Egy gyerek állt a térképasztal mellett!
– Mit keresel itt? – reccsent rá Bem apó.
A legényke olyan nyugodtan állt,mintha világéletében tábornokok között
töltötte volna szabad idejét. Paraszt -gyerek volt, amolyan erdei emberke.
Öltözéke bocskor, posztónadrág,
birkabekecs, s akkora báránybőr
kucsma a fején, hogy azon már
mosolyogni kellett. Lehetett úgy tizenkét éves. A félelmet nem nagyon
ismerhette, mert nyugodtan válaszolt:
– Balta Mózsi a becsületes nevem.
Medgyesről jöttem.
– Jól van – bólintott a tábornok elmosolyodva –, én meg Bem tábornok


vagyok.
– Tudom – intett a gyerek –, azért
jöttem. Maga talán okosabb, mint a
tüzérei.
– Mi a bajod velük?
– Elzavartak az ágyútól. Nem boldogulnak vele. Mondtam, adjanak
kötelet, csinálok én olyan emelőt,
hogy menten útra kerül. Erre nevettek,
és elzavartak. Én meg bebújtam azon a lyukon, és most itt vagyok. Az ágyút mégsem lehet a gödörben hagyni! Az ilyen gödröt hívják nálunk medve -vésznek. Abból ugyan nem kerül ki semmi, csak úgy, ahogy mi szoktuk, erdei emberek!
Bem apó meghatódva nézett a gyerekre. Ez igen! Legényke még, és
máris ember. A sátorbejáró felé kiáltott:
– Hé, Micki, ide hozzám!
Máris tábornoka előtt állt Mickievic
(Mickievics), Bem apó mindenes
őrmestere. Megdöbbenve meredt
a gyerekre:
– Hát ez hogy került ide?
A tábornok felmordult:
– Úgy, hogy kendtek nem őrzik jól
a tábornoki sátort! Vigye ezt a gyereket
az ágyúhoz, és mondja meg a
tüzéreknek, Bem apó üzeni, fogadjanak
szót a gyereknek!
– Parancsára! – vágta ki feszesen
Mickievic őrmester.
Mózsi, ahogy a katonáktól látta, kezét a kucsmája széléhez érintette.
Tisztelgett. Bem apó ugyanígy tett.
Most a legényke szeme megakadt
valamin. Egy dob, igazi hadidob volt
a sátorbejáró mellé állítva. Csillogott
az oldala, villogott rajta az összes feszítőcsavar. Piros-fehér-zöld háromszögecskék díszítették a peremét.
– Csudaszép dob! – sóhajtott a gyerek.
– Az bizony – mondta a tábornok,
és biztatóan veregette meg a fiú vállát.
– No eredj, segíts, ha tudsz!


Mire hajnalodott, előtte állt Mickievic
őrmester, mögötte pedig az erdei
legényke.
– Tábornok úr, jelentem, a Gábor
Áron tüzérek hetes ágyúja a helyén
van! Sikerült kiemelni.
Balta Mózsi nagy komolyan intett:
– Kiemeltük. Sikerült. Megmondtam,
így lett.
Akkor csatolta éppen a kardját Bem apó, s már kérette a lovát is. Rámutatott a legényke csúcsos kucsmájára:
– Mondd, gyerek, kell neked az a
süveg?
Balta Mózsi meglepődött.
– Bizony kell, mert benne van a fejem!
– Én meg azt mondom, cseréld el
ezzel, ni! Jó nagy koponyád van, nem
esik le róla!
Leemelte az egyik közelében álló
Kossuth-huszár csákóját. Nagy nevetés közben a kucsma a huszár, a csákó a legényke fejére került. Most a dobra mutatott:
– Megvernéd, ha parancsolnám?
Ekkor már Balta Mózsi a mennyekben érezte magát.
– Megverném? De mennyire! Értem én a dobolást.
Az erdőben fűzfadobbal adunk hírt.
– Hát akkor, fiam – mondta Bem apó, és intett a tiszteknek –, parancsomra te adod meg a jelt a támadásra.
Gyerünk!
Micsoda mozgás, jövés-menés volt odakünn! Lovasok vágtattak, gyalogosok meneteltek. Az ágyúkat felvontatták a hegyoldalra. A derengésben és a hó világításában
elég jól lehetett látni.Bem apó a lovára pattant. Ott állt mellette boldogan,
kalapáló szívvel Balta Mózsi, a sereg új dobosa. Szemét a tábornokra függesztette.
– Verd! – hangzott a parancs.
És Balta Mózsi rávágott a dobra. Belezengett a hegy, a völgy, a környező erdők. Kürtök harsantak. Ágyúk dörögtek.
– Előre! – harsogta Bem apó.
– Előre! – harsogta ezer és ezer torok.
Rohamra indultak a honvédek, hogy elsöpörjék az ellenséget.


És Bem apó lova mellett egy kislegény szaladt boldog lihegéssel. Verte a hadidobot csatára, diadalra!


Így lett Balta Mózsi erdei legényke Bem apó kisdobosa.



Kossuth Lajos tábornokai körében. Balról: Klapka György, Perczel Mór, Henryk Dembiński, Kossuth Lajos, Bem József és Aulich Lajos. Színezett litográfia

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Térkép