Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fekete István - Bogáncs. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Fekete István - Bogáncs. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 20., csütörtök

Bogáncs

Fekete István - Bogáncs


regény






Talpalt a kiskutya egyre fáradtabban és egyre éhesebben. Délfelé már szédelgett és Bogáncs letért az gyalogútról. Óvatosan átvágott a magas füvön, s amikor kibújt belőle lehasalt.

A parton, nekidőlve az egyik fűzfának, egy ember aludt. Bogáncs csak feküdt, de aztán orra izgatottan kezdte kapkodni a levegőt, mert a szél kenyér- és szalonnaillatot hozott az ember felől.
A kiskutya nagyot nyelt, és felült, hogy többet lásson. Látott is! Szeme elhomályosult, suta farka verdesni kezdett, mert az öregember mellett ott hevert a TARISZNYA!

Bogáncs reszketett, és lábai szinte maguktól indultak el. De nem is tehetett mást.
Az illatok mágnese egyre erősebb lett, pedig a kiskutyában felcsapott az óvatosság, amelyet az éhség azonnal elnyelt.
Már olyan közel volt, hogy újra leült, és szemében nem volt más, csak a tarisznya.

Nagy éva - Parasztember
"Az ember!" - kiáltotta most benne valami, s amikor Bogáncs odanézett: megdermedt.
 Az öregember szeme nyitva volt.
- Éhes vagy, kiskutya?

Sütött a nap, s a nyár suttogó széljárásában az emberi hang olyan volt, mint a simogatás.

Bogáncs lehasalt, és kis farkát fáradtan megcsóválta.
- Nagyon éhes vagyok ...
Ha most az öregember hirtelen felül, vagy keze váratlan mozdulatot tesz, az éhséget legyűrte volna a félelem , és tovább bujdosott volna.

 De az ember nem mozdult, és a keze is csak később indult el a tarisznya felé.

- Ha tudtam volna, hogy találkozunk ... többet hoztam volna ...
Bogáncs szívszakadva nézte a kezet, amint lassan kibontotta a tarisznyát, és kenyeret tett félútra a tarisznya és a kutya közé.
- Egyél, kiskutya, a tiéd! No, egyél!

Ó milyen régen hangzott el ez a bűvös szó, és milyen ismerős volt, mégis csak hosszas tépelődés után, hason kúszva indult el a kenyér felé, de a szeme az emberen volt, ugrásra készen.
Mivel azonban az öregember oda se nézett, a kenyeret a szájába vette, kicsit odább vitte, és szinte rágás nélkül nyelte le.
- Jaj, de jólesett - Aztán megyszaglászta a kenyér helyét, s az öregemberre nézett.
- Elfogyott ...
- Adhatok még - dörmögte a mély hang. - Gondolom a szalonnát szereted...

Bogáncs természetesen tudta mi a szalonna, és szeme felvillanása azt mondta, hogy ez a kérdés teljesen felesleges. Hol az a szalonna?!
Közben észre sem vette, hogy a félénkség feszes rugói már nem is elugrásra, hanem a szalonnából áradó illatra vannak átállítva.
 a kés egy darabka - igazán kis darabka - szalonnát vágott le a nagyból.
- Tessék.
És Bogáncs kinyúlt nyakkal, újra elugrásra készen, elvette a szalonnát.

És nem történt semmi. Az öregember nem akart semmit. Se kötél, se bot, se zsák, se ketrec ... Bogánycs tehát kényelmesen lehasalt, és a szeme azt mondta:
- Én most már nem is félek ... és a szalonna igazán kitűnő volt.

- Adhatok még - mondta az öreg, s most már egészen maga mellé tette a szalonnát, de a kezét is otthagyta.

Bogáncs szívdobogva kúszott oda, megette a szalonnát, és - ott maradt.
- Én most már semmit se félek - , pislogott, és megnyalta a szalonnaszagú, eres, öreg kezet.
Ez  a kéz később lassan megmozdult, megsimogatta a kiskutya fejét, megvakarta állát, és Bogáncs érezte szívében a fáradtan lüktető erekből áradó jóság tiszta érzését.

Körülöttük méhek jártak, magok keltek, a nap tüze a vízből szórta szét önmagát, és a néderdő millió húrján halkan dombérozott a szél.

Nézte egymást az öregember és a kiskutya, és megértették egymást. Bogáncs még közelebb kúszott, és fejét az öregember térdére hajtotta.
Aztán - mint, aki hazaérkezett valami nagy útról - hosszat sóhajtott.

- Szeretnék veled maradni. Én csak egy kiskutya vagyok, és most nem vagyok senkié. Itt maradhatok? ...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Térkép

Hiba történt a modul működésében