Oldalak

2010. március 1., hétfő

Petőfi Sándor naplójából

Korán reggel az ifjak kávéházába sietett.



A Pilvaxban akkor még csak néhány fiatalember volt.



Bulyovszki Gyulával beszélt először.



Jókaihoz siettek, hogy megszerkesszék a proklamációt.




Vasvári hadonászott a bottal, amiből Bécs felé röpült a szurony.





A szerdai nap feleségére, Szendrei Júliára emlékeztette.





Lelkesen, a sors iránti bizalommal tértek vissza a kávéházba.






Sorra járták az egyetemi ifjúságot. Ez a Műegyetem, ahol az orvosok után a mérnökökkel találkoztak.





Mire a jogászokhoz értek hatalmassá nőtt a sereg.





Mindenhol lelkesedéssel fogadták őket. Jókai mindannyiszor felolvasta a proklamációt, ő pedig elszavalta a Nemzeti dalt.
( Thorma János festménye)




Elhatározták, hogy nyomban a nyomdához mennek.







Először a 12 pontot kezdték nyomni.






Utána a Nemzeti dalt.





Ezrenként osztották szét a nép között.






Délután 3 óra van a Nemzeti Múzeum előtt, ahová a gyűlést hirdették.




Petőfivel itt is elszavaltatják a Nemzeti dalt.





A városházán a polgárokkal egyesültek.






Budán a Helytartótanács következett. Húszezer ember kíséretében adták elő kívánataikat.





Táncsics Mihály a közelben raboskodott .





A cenzúra eltöröltetett és Táncsics börtönajtaja is megnyílt.


Ez volt március 15-e.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Térkép