A " D I G I T Á L I S . N E M Z E D É K N E K " !!! Az Apáczai Kiadó H é t s z í n v i l á g olvasókönyvéhez.
Használjátok olyan szeretettel, ahogy készítettem :O) - Jó tanítást, jó tanulást! Hornyákné Sebestyén Éva tanítónő
Ahogy a megkezdett mondatokat befejezitek, gondoljatok arra is mi lehet ebben a mondában valóság és mi a mese?
Egy alkalommal Mátyás király ...
Kora reggel keresztülment egy ... Találkozott egy ...
Megkérdezte tőle ...
Az ember elmesélte, hogy ...
Mátyásnak megesett a ...
Elhatározta, hogy ...
Elmondta neki, hogy...
Az ember úgy is ... Kiválasztotta a ...
Amikor aztán ... Fogta s felkerekedett .. Hanem a vár kapujában az .... Szerencsére meghallotta ...
Ámulva látta, hogy... Ám ijedtsége egy-kettőre elszállt, amikor ... Mátyásnak ez persze ...
Még egy teli ....
A faluban egy-kettőre...
Fábián Gábor: Falusi utca
Meghallotta ezt a ... Elhatározta, hogy ő ... Ki is választotta a ...
Azt gondolta, hogy ...
Fel is ment Budára...
Mátyás azonban ... Igaz, őt is megvendé- gelte ... De elhatározta, hogy ... A lóért cserébe nem aranyat, hanem ... S ezt mondta hozzá: - Nézd, ez egy ezer ...
A számító gazda majdnem ....
Amikor kiért a palotából, úgy a .... Otthon aztán hamar híre .... Azóta rá se bír ...
1956-ról egy nyolcéves kislány szemével Dátum: 2006. október 11. szerda, 10:19 Téma: Mindennapok
"Ma már tudom, hogy nagyon sokan gyászolták szeretteiket. Sok család szétszakadt, mert valaki közülük elhagyta az országot. A házak falában még hosszú ideig látszottak a golyók ütötte lyukak. Ezeket mára már mind eltüntették."
"Hogy a városban mi történt azt mi gyerekek nem vettük észre, mert a felnőttek előttünk nem beszéltek róla. Talán csak a feszültség növekedése volt észlelhető - mert Ők - a felnőttek átélték a háborút és azért az még nem volt olyan nagyon rég, hiszen 1956-ot írtunk."
"A változás abban mutatkozott meg, hogy nem kellett iskolába menni. Egy gyerek - így én is - ennek nagyon örült, hisz egész nap lehetett játszani. A Soroksári, és a Gubacsi út viszonylag közel volt hozzánk, és akkor még tele volt gyárakkal, üzemekkel. (Ha jól tudom itt működött, az un. „Lámpa gyár”, amiről mindenki tudta, hogy fegyvereket gyártanak.)
Amikor közelebb értek az események az ágyúzások hangját már hallottuk is, és a lakás ablakainak üvegei kitörtek."
"A legnagyobb gondot akkor az élelmiszerek - elsősorban a kenyér - beszerzése jelentette. Kenyérért órákat kellett sorban állni a péknél, és nem volt biztos, hogy kapott mindenki. Apámnak műlába volt, mert a háborúban egyik lábát térdtől elveszítette. A kenyér fontos élelem volt ott, ahol annyi az éhes száj. Ő, aki igen büszke ember volt, lecsatolta a műlábat és mankóval ment kenyérért a pékhez. Hozott is haza finom, illatos, friss kenyeret. Ez volt az egyetlen alkalom, hogy rá tudták Őt beszélni arra, hogy némi előnyt kovácsoljon hátrányából."
"Az élelem beszerzése az asszonyokra hárult és ők - a három nővér - be-bementek a városba és mindig aggódva várták őket haza. Mi gyerekek inkább kíváncsian, mert hogy esetleg veszélyben lehetnek nem tudtuk, és „mit hoztál?” volt az első szavunk, amikor megérkeztek. Hoztak is mindig valamit, amit éppen kaptak: rózsaszínű „bundabugyit”, konzervet, mikor mit. Ahogy elmondták: teherautókról osztották az embereknek ezeket a dolgokat."
"Azokban a napokban olyan élelmiszerhez is hozzájutottunk, amihez azelőtt soha. A Vöröskereszt-től kaptunk csomagokat és azokban volt többek között margarin - előtte még soha nem ettem -, sűrített tej, konzervek, ezek nekünk akkor bizony újdonságok voltak. Apám munkahelyéről is hoztak nekünk lisztet, konzervezeket, szóval ennivalóval el voltunk látva.
Akkor is voltak élelmesebb, és kevésbé élelmes emberek. Mi a kevésbé élelmesek - azt is mondhatnám, a bután becsületesek - közé tartoztunk. Akkoriban épült nem messze tőlünk egy lakótelep. Még félkész állapotban volt, de sokan akkor foglaltak maguknak lakást. Nekünk nem volt saját lakásunk és
Anyám hiába kérlelte Aput, hogy menjünk mi is, és foglaljunk egy lakást magunknak, mert bárhogy is lesz bennünket nem fognak onnan kitenni. Apám nem volt hajlandó erre. Ő ezt egyfajta lopásnak érezte, és becsületessége nem engedte, hogy elvegye azt, ami nem az övé. Hiába mondta Anyám, hogy más is megteszi - Apám hajthatatlan maradt. (Az akkor önkényesen beköltözőket nem lakoltatták ki az elfoglalt lakásokból.) Így mi maradtunk, és saját lakásunk csak akkor lett, amikor Nagyitól Anyám örökölte a házat a testvérei jóvoltából."
...
"Amikor már vége felé közeledtek az események a nagy grundra teherautókon érkeztek a magyar katonák, forradalmárok, és egy kis pihenő után mentek is tovább. Az emberek szaladtak és vittek nekik, amit tudtak - ennivalót, meleg ruhát."
"Nem sokkal ezután egy nap, amikor már leverték a forradalmat, orosz harckocsik jöttek az utcába. Nekünk gyerekeknek ez nagyon érdekes volt, mert addig se harckocsit, se orosz katonát nem láttunk, de nem engedtek ki bennünket az utcára, hogy megnézzük.
Az orosz katonák fegyverrel a kezükben házról-házra jártak. Bejöttek az udvarra, „puska”, „puska” - mondogatták, fegyvereket kerestek. Körbejártak a lakásban, benéztek a fáskamrába. Fegyvert természetesen nem találtak nálunk, és amikor mentek kifelé nekünk gyerekeknek adtak egy-egy szelet csokoládét."
"Az élet lassan újraindult és ugyan úgy folyt, mint régen. Ismét iskolába jártam - egy rövid ideig volt hittan oktatás is, de nagyon hamar megszüntették. A mi családunk szerencsés volt, mert a forradalomnak nem esett senki áldozatul, és nem távozott senki külföldre."
"Ma már tudom, hogy nagyon sokan gyászolták szeretteiket. Sok család szétszakadt, mert valaki közülük elhagyta az országot. A házak falában még hosszú ideig látszottak a golyók ütötte lyukak. Ezeket mára már eltüntették."
"Eltelt 50 év, de sok embernek a lelkén ejtett sebek a mai napig se gyógyultak be - talán soha nem is fognak..."
Úgy lehet, hogy egyszerre két ablakban is nyitva a Tudorinda. Az egyikből hallgatod Szabó Gyulát, a másikban pedig nézed, ill. olvasod a szöveget. Magadban próbálj ám ugyanolyan ízesen hangsúlyozni!!!!!
------------------------------------------
Hol volt, hol nem volt az országban egy Rátót nevű község. Ebben a Rátótban a csősz egyszer a mezőn egy hatalmas úritököt talált.
– Tyű, fékomadta–teremtette – csodálkozott –, nahát ez már megint mi? – Mert hosszú főznivaló tököt már látott, de ilyen sütnivalót még soha.
Fölvette, megtapogatta, megszagolta. De a maga fejétől csak nem tudta kitalálni, hogy mi. Bevitte hát a faluházára. Ott éppen együtt volt a kupaktanács. A csősz letette a tököt az asztalra. A derék elöljárók is mind elszörnyülködtek. Csak nézték, hol a tököt, hol egymást.
Azt mondja a legöregebb, a legokosabb:
– Sok időt megértem, de ilyen isten–teremtményét világéletemben nem láttam még. Mi lehet ez?
Azt mondja rá az időben utána következő:
– Én is sok mindenen keresztülmentem, de ilyent még én se ettem életemben.
S fordul kérdő tekintettel a korban alatta állóhoz.
Az azt mondja:
– Ami azt illeti, én se vagyok már mai gyerek, de azt én se tudom hogy ez mi a csoda lehet. De azért bíró a bíró, hogy ő mindent tudjon.
Itt aztán a bíró is beleszólt:
– Hát, atyafiak, ez – ahogy a formája mutatja – csakis tojás lehet.
Erre aztán a többi feje is egyszeriben megvilágosult.
– Persze hogy tojás! Mert mi más is lehetne, ha nem tojás?!
A csősz most már arra is emlékezett, hogy még egészen meleg volt, mikor a földről felvette.
A bíró nem hiába hitte magát okos embernek, mert most még azt is tudni akarta, hogy a tojás micsoda tojás.
– Egy gyíksárkányé! – mondta a legöregebb elöljáró.
– Lúdvércé!
De a bíró a csőszre hallgatott. Az pedig olyanképpen beszélt, hogy akkoriban, mikor a tojásra ráakadt, valami idegen négylábú nagy állat csatangolt a határban. Futott, sörénye volt, hosszú szőrű farka!
Annak a Rátótnak a környékén még ritka volt a ló. A parasztok tehénnel szántottak s fuvaroztak. Még a lakodalomba is tehén vonta szekéren mentek.
De a bíró látott már lovat is, csikót is. Felkiáltott hát:
– Csikó! Csikó tojta!
Most már az öregek is fújták:
– Úgy van Ezt a csikó tojta. Mert mi más tojhatott volna nekünk ekkorát?
Ebben mindnyájan megegyeztek.
– Eddig szerencsésen eljutottunk – szólott a bíró –, még csak azt mondjátok meg, atyafiak, most mitévők legyünk?
– Kiköltetjük!
– Ki ám, de mivel? Nekünk nincsenek lovaink.
Mindenki törte a fejét. De hát csak a bírónak támadt jó gondolata.
– Tudják mit, atyafiak? Amondó vagyok, hogy ezt a drága szép tojást költsük ki magunk.
Ebben aztán megint megegyeztek.
Jó példának először a bíró ülte meg a tojást. Aztán sorra a többiek, amint kor szerint következtek. Ki–ki egy napig. Éppúgy, ahogy a kotlós tyúk a tojásokat.
Talán még ma is ülne valaki a tökön, ha a szomszéd faluban rebesgetni nem kezdték volna, hogy a rátóti kupaktanácsra rázápult a csikótojás! Merthogy csak nem kel ki! Erre aztán az elöljárók zúgolódni kezdtek, hogy ők bizony nem ülik tovább senki lova tojását.
A bíró nagyon elszomorodott. Szentül meg volt győződve, hogy a kiscsikó már mozog is a tojásban. Megrázta, megszagolta. Megszagoltatta az elöljárókkal is. De azok most már hitetlenek voltak. Az ő orruk szerint a tojásnak már szaga volt Záp!
Végtére is megállapodtak abban, hogy a záptojást kiviszik a határba egy hegyre, mert onnan épp a felé a falu felé gurítják, amelyik a rátóti tanács lebecsmérlésében leghangosabb volt.
Ennek a csodájára aztán egész Rátót kivonult. Mindenki látni akarta, hogy kapja meg a magáét az a rossz nyelvű falu. Előhozták a tojást. Bizony szaglott már messziről is. Mikor az orrukat már valamennyien befogták, a bíró levette a talicskáról, s gurítani kezdte a csikótojást. A tojás gurult, gurult, s a domb alján belegurult egy galagonyabokorba. Ott valami kőbe ütközött, s rapityára törött szét. A bokorból pedig ugyanakkor kiugrott egy piciny nyúl, erre aztán egész Rátót adta a hangot, ahogy kinek–kinek torkán kifért:
– A pici csikó! Ni, né! Fut a pici csikó! Utána, emberek!
A sok nép a nyúl után eredt. A dombon csak a bíró maradt. Látva, hogy hasztalan a rohanás, mert a rohanó kis jószágot senki sem éri utol, szomorúan így sóhajtott magában:
– Nem megmondtam; hogy a csikó már mozog? Miért is nem ültük türelemmel még egy–két nap azt az istenadta csikótojást?
V É G E
Hogy tetszett? Mi tetszett? Hány lehetetlenséget olvastatok? Mi volt a legnagyobb butaság? Mikor fogtátok a fejeteket?
BÚVÁRKODÓ:A szakirodalom szerint ez egy falucsúfoló mese. Csak 4,5 százalékát teszi ki a magyar népmesekincsnek.
A legtöbb ilyen mese eddig eléggé nem ismert okból Rátóthoz (Veszprém m.) fűződik, ezért rátótiádáknak is nevezzük ezeket.
Mesefeldolgozás
A tréfás mesék jól megnevettetnek bennünket.
Szerplői folyton butaságot csinálnak:
Elrontanak, vagy félreértenek mindent.
Jól látszik belőlük milyen nevetséges a butaság.
Címe, írója -
Szereplői -
Helyszíne -
Cselekménye -
Fajtája -
Mesés kifejezések -
Szókincsfejlesztés - hogy is volt? Ki találja meg a szövegben???
Amikor aztán ...
Ámulva látta, hogy...
A faluban egy-kettőre...
Mátyás azonban ...
